#Vlagyimir Putyin

Putyin hívei is tüntetni akarnak szombaton
 

Putyin hívei is tüntetni akarnak szombaton

Ellentüntetést szervez Moszkvában szombatra, a Vlagyimir Putyinnal szemben készülő nagy ellenzéki tiltakozás napjára az orosz kormányfő elnökjelöltségét támogató nacionalista pártszövetség. A választási csalások elleni tiltakozásul korábban megtartott két ellenzéki megmozduláson tízezrek vettek részt decemberben.

MTI MTI

Londonban vesznek luxuslakást az orosz gazdagok
 

Londonban vesznek luxuslakást az orosz gazdagok

A belpolitikai bizonytalanságtól rettegő orosz befektetők árasztották el a londoni lakáspiacot, ahogy közeleg a márciusi elnökválasztás, és egyre erősödik az ellenzék hangja Oroszországban - írta a Bloomberg hírügynökség kedden.

MTI MTI



Hamarabb kezdik építeni a Déli Áramlatot
 

Hamarabb kezdik építeni a Déli Áramlatot

A Gazprom a tervezettnél valamivel korábban, már az idén decemberben megkezdi a Déli Áramlat vezeték építését, amely a Fekete-tenger körzetéből Törökországon át Európába szállít földgázt - jelentette be az orosz cég vezetője pénteken.

MTI MTI



Putyin nem akar a tévében vitázni
 

Putyin nem akar a tévében vitázni

Vlagyimir Putyin nem valószínű, hogy részt vesz az elnökválasztási kampány televíziós vitáiban, mert az akadályozná kormányfői feladatai ellátásában - közölte csütörtökön a kormányfő szóvivője.

MTI MTI



Independent: Orbán Viktor Putyinról vett példát
 

Independent: Orbán Viktor Putyinról vett példát

Vajon van élet a Földön kívül? "Az idegenek már köztünk vannak. Magyaroknak hívják őket" - idézi az Independent Szilárd Leó, magyar származású fizikus ötvenes évekbeli elszólását. Az újság szerint ez ma már más értelmet kapott, mint amire akkor értették.

hvg.hu hvg.hu

Litkai: vinnyogtunk a röhögéstől, a közönség csak ült némán
 

Litkai: vinnyogtunk a röhögéstől, a közönség csak ült némán

"Két magyar gazdaságpolitikus beszélget. Azt mondja az egyik a másiknak: Szerintem az jó ötlet volt, hogy az államkincstár-aukciót a Vaterán csináltuk. Erre a másik: De az nem, hogy nem állítottunk be minimálárat…" Az ilyen (és a másmilyen) politikai humorról, a Kőhalmi-féle abszurdról, valamint egy moszkvai stand-up castingról is beszélt a hvg.hu-nak adott interjúban Litkai Gergely.

Szabó M. István Szabó M. István






Putyin-közeli elnöke lesz a dumának
 

Putyin-közeli elnöke lesz a dumának

Az elnöki adminisztráció egykori vezetőjét, a Vlagyimir Putyin miniszterelnökhöz közel álló Szergej Nariskint választotta házelnökké szerdai alakuló ülésén az új orosz duma.

MTI MTI

Lehallgatási botrányba keveredett az egyik orosz ellenzéki vezető
 

Lehallgatási botrányba keveredett az egyik orosz ellenzéki vezető

Borisz Nyemcov orosz ellenzéki vezető szerint a Kreml áll a más ellenzéki aktivistákat sértegető magán-telefonbeszélgetései közlése mögött - olvasható a BBC hírportálján. Nyemcov magánbeszélgetéseit az orosz kormányhoz közelálló Life News hírportál közölte, és ezekben állítólag "hörcsögöknek" és "megfélemlített pingvineknek" nevezte az aktivistákat.

MTI MTI